phone +36-56-512-530
email repulestudomany@uni-nke.hu

Tudománnyal a biztonságosabb légiközlekedésért

2017.04.06

Szerző: Szöőr Ádám, Fotó: Szilágyi Dénes

Tudománnyal a biztonságosabb légiközlekedésért

A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó három területen indult kutatás az NKE Katonai Repülő Intézetében egy uniós finanszírozású projekt keretében - hangzott el a Magyar Honvédség 86. Szolnok helikopter bázisán tartott nyitórendezvényen. A projektnyitót követő repüléstudományi konferencián a szakterület aktualitásaival ismerkedhettek az érdeklődők.

„Ez a projekt minden ízében és mozzanatában a modern felsőoktatási tudományos világ jellemzőihez illeszkedik. Az interdiszciplináris projekt konkrét, valóságos kihívásokhoz keres tudományos válaszokat”- fogalmazott megnyitó beszédben Prof. Dr. Patyi András. Az NKE rektora elmondta, hogy a kutatómunka egyfajta klaszterben folyik majd, hiszen a Katonai Repülő Intézet mellett más katonai szervezetek, felsőoktatási intézmények, kutatóközösségek és például fiatal doktoranduszhallgatók is részt vesznek a 2020-ig tartó munkában. Szerinte fontos az is, hogy a kutatómunka eredményei minél hamarabb bekerüljenek a felsőoktatási képzésekbe. A rektor emlékeztetett arra, hogy 2018-ban új állami légiközlekedési szak indul, amelynek tananyagfejlesztésébe az intézet is bekapcsolódik. Patyi András szerint a katonai tudományoknak mindig egy lépéssel a „civil” tudományok előtt kell járnia, hiszen a fejlett országokban legtöbbször a katonai alkalmazásokból „szűrődnek” át jelentősebb fejlesztések az átlagfelhasználók számára. A rektor reméli, hogy ez a szellemiség is érződni fog az intézet által irányított kutatómunkán. Emlékeztetett rá, hogy a második világháború utáni katonai felsőoktatás története Szolnok városához köti a légierő tiszti utánpótlásának a képzését: 1949. október 1-jén itt alakult meg a Kilián György Repülő Hajózó Tiszti Iskola.

„A Katonai Repülő Intézet – ahogy a jogelődjei is - alapvetően a műszaki tudományok, valamint az alkalmazói-humán területen végeznek jelentősebb kutatói tevékenységet”- fogalmazott előadásában Dr. Palik Mátyás ezredes, egyetemi docens. Az intézetigazgató elmondta, hogy 2012-ben zárult le az Óbudai Egyetemmel közös projektjük a többi között a repülésmeteorológia és a pilóta nélküli légi járművekkel kapcsolatos területen. „Mindennek konkrét eredményei is voltak és ezek beépültek a képzésbe”- tette hozzá Palik Mátyás.  Ezeket a kutatási témákat is folytatják majd, kissé komplexebb módon, a légiközlekedés-biztonság nézőpontjából a jelenleg futó uniós támogatású projektben. „Szeretnénk egy kiválósági központot létrehozni Szolnokon, ahol később akár nemzetközi szintre is ki tudjuk majd terjeszteni kutatásainkat”- fogalmazott a projekt szakmai vezetője. Elhangzott, hogy a projekt három kiemelt kutatási területre fókuszál: az alternatív üzemanyagok repülésben való alkalmazására, a repülés emberi tényezőinek vizsgálatára és a pilóta nélküli légi járművekkel kapcsolatos kutatásokra. Palik Mátyás elmondta, hogy a projekt révén lehetősége van az intézetnek arra, hogy mintegy 220 millió forint értékben a kutatáshoz nélkülözhetetlen, de később az oktatásban is kiválóan használható technikai eszközöket szerezzen be. A többi között elkészül egy időjárás-felderítő UAV prototípus is, valamint a program népszerűsítése és a repülésbiztonsági tudatosság növelése érdekében egy országos, középiskolások részvételével megvalósuló UAV versenyre is sor kerül. A program megvalósításában az NKE kutatóin kívül több mint 30 más felsőoktatási- és kutatóintézet kutató-fejlesztője vesz részt, de a hazai repülőipar területén tevékenykedő KKV-k külső szakértői, valamint fiatal kutatók, doktoranduszok és egyetemi hallgatók is a csatlakozhatnak a projekthez. Elhangzott az is, hogy a projektben részt vevő mintegy 80 szakember a következő években számos konferencián és nemzetközi képzésben vehet majd részt, ezzel is bővítve jelenlegi tudását.

„Az AVIATION FUEL alprojekt keretében az egyes alternatív tüzelőanyag fajták repülésben való alkalmazhatóságának elemzésével, azok alkalmazási feltételeinek minél szélesebb körű feltárásával és a felmerülő környezeti és gazdasági szempontok becslésével foglalkoznak a szakértők”- mondta el Dr. Kavas László egyetemi docens, az alprojekt vezetője.

Az AVIATION HUMAN alprojektben a repülés emberi tényezőit vizsgálják a szakemberek. Dr. Dunai Pál egyetemi docens, a kiemelt kutatási terület szakmai irányítója elmondta, hogy a projekt során a kutatók adatokat gyűjtenek és elemeznek, új mérési és vizsgálati protokollokat dolgoznak ki és tesztelnek is, majd összesítik a gyakorlati alkalmazás eredményeit. „A kutatás a pilóták mellett az egyre népszerűbb pilótanélküli légi járművek (UAV) alkalmazóira is kiterjed”- tette hozzá a szakember.

Az UAS ENVIRON kiemelt kutatási terület keretében a pilóta nélküli légi járművek (UAV) felhasználását biztonságossá, rugalmassá és így sok területen alkalmazhatóvá tévő repüléstámogató rendszer modelljét dolgozzák ki és készítik el. Dr. Bottyán Zsolt egyetemi docens, az alprojekt vezetője elmondta, hogy a kutatók egy mobil szoftveres alkalmazást szeretnének kidolgozni, amely a repülések végrehajtásához nélkülözhetetlen repülésmeteorológia és légiközlekedési információk közvetlen elérését tenné lehetővé. Az alkalmazás segít a repülések megtervezésében: tájékoztatja a felhasználót a repülés tervezett útvonalán várható meteorológiai helyzetről és minden fontos légiforgalmi információról.

A nyitórendezvényt követően sorra kerülő állófogadáson Dr. Pohl Árpád ezredes mondott pohárköszöntőt. A HHK dékánja minden közreműködőnek megköszönte az eddigi eredményeket és sok sikert kívánt a projekt megvalósításához. A program délután repüléstudományi konferenciával folytatódott, ahol öt szekcióban több mint hatvan szakember tartott előadást olyan témákban, mint például a pilóta nélküli repülőgépek gyártása, a katonai ejtőernyőzés meteorológiai támogatása, vagy a szoftver-megbízhatóság. A témáról további részleteket a Bonum Publicum egyetemi magazin májusi számában olvashatnak.

A cikk eredetije a NKE honlapján