A Nemzeti Közszolgálati Egyetem harmadjára szervezte meg sportnapját, melyen intézetünk is részt vett
Az egésznapos programon egyaránt megtalálták a „hagyományos” sportágak valamint az újdonságok kedvelői is a számukra megfelelő edzésformát. Az újdonságokból ki lehetett próbálni a zumbát - latin ritmusokra épülő fitness program - a ground force–t - saját testsúlyos edzésforma, mely az alapvető emberi mozdulatokhoz nyúl vissza, állatok mozgásának utánzásával ötvözve.
Bemutatkoztak az NKE SE szakosztályai is, így tonfa, intézkedéstaktikai, iron cross és ju jitsu bemutatót láthattunk, valamint az MH Ludovika Zászlóalj által a katonai közelharcba is betekintést nyerhettünk.
Intézetünk a petanque játékot mutatta be a nap folyamán. Ez egy francia eredetű golyójáték, melyet lehet egy-egy ellen, kettő-kettő ellen, illetve három–három ellen játszani. A játék során először a kis fagolyót, az „öcsit” kell eldobni, a cél pedig, a saját golyót minél közelebb juttatni hozzá. A játék izgalmát még az adja, hogy egy szerencsétlen/szerencsés dobás során elmozdíthatjuk a saját - eddig tökéletes helyen álló - golyónkat, az ellenfél csapatának nagy örömére. Észrevehető volt, hogy kevésbé ismert hazánkban, mert sok kíváncsi tekintettel és érdeklődővel találkoztunk bemutatónk során.
A sportoláshoz szükséges energiát finom babgulyás, és a lecsófőző verseny - számunkra a sztrapacskás változat lett a győztes - keretében készült ínyencségek biztosították.
Ezúton is köszönjük a szervezőknek ezt az élményekkel teli napot!