phone +36-56-512-530
email repulestudomany@uni-nke.hu

Miért éppen Mátraháza?

2016.01.20

Szerző: Feketéné Bózsó Margit

Pár évvel ezelőtt a az NKE HHK KÜI Katonai Repülő Tanszékének vezetője nagyot álmodott (gondolt). Milyen jó lenne a tanszék dolgozóit egy munkaértekezlet keretében - távol Szolnoktól – egy honvédségi üdülőben szakmailag, emberileg még jobban összekovácsolni. A gondolatból tett lett, s a ma már Intézetként működő egykori Tanszék dolgozói minden évben két napot Mátraházán töltenek.

A szakmai programokon teljes képet kapunk az elért eredményekről, sikerekről, sőt a kudarcokról is. Gyakran előfordul, hogy egy-egy ilyen összejövetelen nagyon jó ötletek, megoldások, javaslatok születnek, melyeket a későbbiek során hasznosítunk.

A program 2016. január 14-én ebéd utánkezdődött Dr. habil Ványa László ezds. évértékelő tájékoztatójával, gratulált az intézet dolgozóinak ahhoz a kiemelkedő munkához, ami végül az Intézetté alakuláshoz vezetett.

Dr. Palik Mátyás alezredes, mb. intézetigazgató számolt be a 2015-ös évben elért eredményekről. Külön kiemelte 2015. október 10.-ét, a Tanszék Intézetté alakulásának dátumát. Örömét fejezte ki és elmondta, hogy ehhez a jelenlévők sokszor erőn felüli munkája is kellett. Ez azt is jelenti, hogy az intézeti munka mennyisége és minősége még több erőfeszítést igényelhet, de biztos benne, hogy ezzel a kollektívával mindent meg tud oldani.

Intézetigazgató Úr megköszönte Dr. habil Ványa László ezredes Úr és Molnár Éva Úrhölgy önzetlen segítségét és barátságát, amivel az előző években a Tanszék dolgozóinak munkáját nagyban megkönnyítették. Az Intézet dolgozói „tiszteletbeli kékké” fogadták Őket.

Másnap délelőtt a három új tanszék tanszékvezetője tartott rövid tájékoztatót a múlt év munkájáról és a várható feladatokról, majd a doktori képzésben résztvevők ismertették hol tartanak tanulmányaikban, ki mikor tart műhelyvitát, mikorra tervezik a doktori védést.

Színvonalas tájékoztatót kaptunk Prof. Dr. Óvári Gyula nyugállományú ezredestől, az MHTT Légierő Szakosztály elnökétől a szakosztály 2015. évi munkájáról és a 2016. évi munkatervéről. Mivel a szakosztály vezetőségének mandátuma lejárt, az új választás is lezajlott itt Mátraházán.

A pilóta nélküli repülőeszközökről szóló nagyon érdekes előadással színesítette a szakmai programot Prof. Dr. Makkay Imre nyugállományú ezredes Úr. Elmondása szerint eddig a drónok felhasználhatósági területeivel foglalkozott, annyira lenyűgözte őt sokszínűségük. Ma már inkább azon gondolkodik, mit lehet ellenük tenni, hogyan lehet ellenük védekezni, ill. kiiktatni (drónt a drón ellen?).

Megbízott intézetvezetőnk „Feladatszabás a 2016. évre” címmel körvonalazta az idei évre tervezett feladatokat, melyek megoldásához az Intézet minden jelenlegi és leendő dolgozójának segítőkész munkájára számít.

Szerencsére a szakmai programok mellett mindig adódik lehetőség egy kis túrára, sportolásra, elmélyült beszélgetésekre, melyek során a személyes kapcsolatok is jobban elmélyülnek.

A cikk címére utalva - miért éppen Mátraháza – számomra egy más környezetben egészen más oldalukról ismerjük meg egymást. A közös beszélgetések alatt kiderül, ki mit szeret enni, sportolni, milyen hobbija van, milyen filmeket szeret, vagy éppen tanácsot kérünk egy-egy személyes probléma megoldásához. Emellett Mátraházának igen jó vonzereje a tiszta levegő, a szép környezet, ilyenkor télen a havas táj, a kényelmes üdülő, ahol finom ételeket szolgálnak fel, s Szolnokhoz elérhető távolságra fekszik.

Bízom benne, hogy ez a hagyomány folytatódik, s Mátraháza jövőre is fogadja a Katonai Repülő Intézet dolgozóit.

Mátraháza 2016 Mátraháza 2016 Mátraháza 2016