Dr. Jakab László fõhadnagy
MH ENSZ Békefenntartó Misszió Magyar Kontingens, Ciprus
United Nations Peacekeeping Force in Cyprus
Jogász tiszt /Legal officer/
laferegrof@freemail.hu

EGYES KATONAI BÛNCSELEKMÉNYEK BÍRÓI GYAKORLATON ALAPULÓ ELHATÁROLÁSA
/MILITARY CRIME DIFFERENCES IN YHE JUDICIAL PRACTICE/

Absztrakt
A katonai büntetõjog legfontosabb célja a katonai szabályok betartatása a hadban álló vagy harcra készülõ alakulatoknál a fegyelem megszilárdítása és fenntartása érdekében. A történelem kezdeti idõszakától megfigyelhetõ az a jelenség, hogy a büntetõjog speciális részeleme a katonákkal foglalkozó katonai büntetõjog.

Abstract
The main aim for the military criminal law, is to keep the rules during peace and war times in order to strenghten and keep the discipline. From the begining time of the human history, we could confirm that the military crimanals law is the part of the general criminal law.

A katonai büntetõjogA római jog modern szemléletét mi sem jelzi jobban, minthogy a katonai büntetõjog a civil jogtól elkülönülten, sajátos rendszer szerint felépített jogdogmatikai alapon nyugodott, legfõbb jogforrása a Digesta 49. könyvének 16. fejezete volt. Az ezen alapuló római katonai büntetõjog már pontosan körülhatárolta a katonák által elkövethetõ bûncselekmények (delicta militium propria) körét, a katonai büntetõeljárás hatályát, a katonákra kiszabható büntetéseket, valamint azok végrehajtásának módozatait. [1]
Vince Miklós találóan írta, hogy a „katonai büntetõjog a társadalmi berendezkedéstõl függetlenül egy távoli történelmi kor tükrében is változatlan fogalmi, dogmatikai alapokon nyugszik, nagyon hasonló – természetesen a saját korának és történelmi közegének megfelelõ - szankciókat alkalmaz, ugyanazokat az érdekeket védi, és ugyanazokat a cselekményeket poenelizálja.” [2]
A katonai büntetõjog tagozódása értelemszerûen igazodik a büntetõjog tagozódásához, ezért értelemszerûen katonai büntetõ anyagi-, eljárásjogi-, és végrehajtásjogi normákat különböztetünk meg. Vannak országok ahol külön törvénykönyvben szabályozzák a katonai élet sajátosságaiból adódó jogszabályokat – adott esetben egy törvénykönyvben gyûjtik össze, vagy éppenséggel külön törvényeket alkotnak a fent említett anyagi-, eljárásjogi-, végrehajtásjogi szabályokról. Emellett vannak országok, pl. Magyarország, amely - és ez megítélésem szerint elõnyként értékelendõ - a büntetõ anyagi jogot egységes szerkezetben kezeli, és ennek megfelelõen a mindenkire érvényes és kötelezõ bûncselekményi tényállások mellett, külön fejezetben szabályoz olyan bûncselekményeket, amelyeknek az elkövetõi köre speciális – fiatalkorúak, katonák – és kizárólag ezen személyek által elkövetett cselekmények lesznek tényállásszerûek. Ahogy a Büntetõ Törvénykönyvrõl szóló 1978. évi IV. törvény (továbbiakban: Btk.) rendelkezik, az ilyen bûncselekmények tettesei csak katonák lehetnek. A katona fogalmi köre azonban a sajátos szabályozás miatt kibõvült, ennek megfelelõen katona: a fegyveres erõk, tehát a honvédség és határõrség (amely jelenleg a rendõrség keretin belül mûködik) tényleges állományú tagjai, valamint a rendõrség, a büntetés-végrehajtási szervezet és polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai. A Btk 367. § azt is kimondja, hogy ahol a katonai bûncselekmények törvényi tényállása a katonai szolgálat fogalmát használja, azon a többi katonának minõsülõ személyt is érteni kell. Emellett a katonai eljárási és végrehajtási joggal kapcsolatos normák jogforrásai az egységes kódexekben találhatóak meg.
A Büntetõ Törvénykönyvrõl szóló törvényünk XIX. Fejezete a honvédelmi kötelezettségek elleni bûncselekményekkel foglalkozik, és mint ahogy a 333/A. § jelzi is az egész fejezet rendelkezései a sorkatonai szolgálat 2005. évi magyarországi megszüntetése okán csak megelõzõ védelmi helyzetben és rendkívüli állapotban bevezetett hadkötelezettség elrendelését követõen kell alkalmazni. A Törvénykönyv XX. Fejezete foglakozik a katonai bûncselekményekkel, 4 címre tagoltan, elsõként a szolgálati bûncselekményekkel, másodsorban a függelemsértésekkel, harmadsorban az elöljárói bûncselekményekkel, negyedsorban a harcképességet veszélyeztetõ bûncselekményekkel.

A büntetõ és fegyelmi eljárás elhatárolása
A katona által elkövetett normaszegõ cselekmények tényállásszerûségi vizsgálata során mindenek elõtt el kell dönteni, hogy az adott cselekmény fegyelmi, avagy a büntetõjog körébe tartozik. Tekintettel a katonai élet sajátosságaira, a függelmi viszonyokra, a parancsadási jogra, számos esetben elõfordul, hogy a katona cselekménye nem értékelhetõ büntetõjogi körön belül. Ugyanakkor éppen a rendszer mûködõképessége miatt kialakított sajátos jogviszony miatt szankcionálni kell a kisebb normaszegéseket is, és a Magyar Honvédség hivatásos és szerzõdéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény XIII. fejezetében teremtik meg a jogi alapot arra, hogy a szolgálati viszonyból eredõ kötelezettségének vétkes (szándékos, vagy gondatlan) megszegése esetén a katona fegyelmi felelõséggel tartozik. A fegyelmi eljárásban alkalmazható szankciók széles skálán mozognak és a szolgálati viszony megszüntetéséig terjednek. Amennyiben a cselekmény a büntetõjog területére tartozik, a cselekmény tényállásszerû,  jogellenes, az elkövetõi magatartás bûnös, akkor figyelmünket a gyakorlati élet tapasztalatai alapján az egyes bûncselekmények elhatárolására kell koncentrálni, annak érdekében, hogy az elkövetõ azért a bûncselekményért kerüljön felelõsségre vonásra, amit elkövetett, és ne egy másik tényállásában hasonló cselekményért.

A szökés és az önkényes eltávozás
Ebbõl a szempontból a szökés és az önkényes eltávozás bûncselekmények elhatárolása kiemelten fontos, már csak abból a szempontból is, hogy a szökés bûncselekmény alapesete bûntett és egytõl öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ, ugyanakkor az önkényes eltávozás bûncselekmény alapesete vétség és egy évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ cselekmény. Mint az alábbiakban látjuk, a két cselekmény tényállása hasonlatos, laikus számára kísértetiesen megtévesztõ, hogy a szökés bûncselekmény egyik tényállási eleme a szolgálati hely önkényes elhagyása – és ez esetben nem önkényes eltávozás bûncselekményrõl beszélünk.
A Büntetõ Törvénykönyv 343. §-a szerint szökés bûncselekménye: „Aki abból a célból, hogy katonai szolgálatának teljesítése alól kivonja magát, szolgálati helyét önkényesen elhagyja vagy attól távol marad szökés bûntettét követi el.”
A Büntetõ Törvénykönyv 345. §-a szerint önkényes eltávozás bûncselekménye: „Aki szolgálati helyérõl önkényesen eltávozik, vagy attól távol marad, és távolléte negyvennyolc órát meghalad önkényes eltávozás vétségét valósítja meg, azzal, hogy ha az önkényes távollét tartalma kilenc napot meghalad akkor a bûncselekmény bûntetti alakzata alapján kerül felelõsségre vonásra.”
Mint a két bûncselekmény törvényi tényállásának kivonatából is látszik a két cselekmény hasonlatos, a jogalkotó a tényállás megalkotásakor ugyanazon, vagy hasonló szófordulatokat is használ, lásd: „önkényesen eltávozik vagy önkényesen elhagyja, távol marad”.
A két cselekmény összevetésekor a tényállások elsõ szófordulatára kell koncentrálni azzal, hogy szökésnél a katonai szolgálat teljesítése alóli kivonás a cél, míg önkényes eltávozásnál a szolgálati hely önkényes elhagyása. Megjegyzendõ, hogy gyakorlati – katonai elöljárói oldalról nézve - az önkényes eltávozással is megvalósulhat a katonai szolgálat teljesítése alóli kivonás. Az elhatárolás során kiemelt figyelmet kell fordítani az elkövetõ szándékára, valamint az idõbeliségre.
A szökés alapesetét az a katonának tekintendõ személy követi el, aki abból a célból, hogy katonai szolgálatának teljesítése alól kivonja magát, szolgálati helyét önkényesen elhagyja, vagy attól távol marad. A cselekmény akkor válik befejezetté, ha az elkövetõ a katonai szolgálat teljesítése alóli végleges kivonás célzatával hagyja el önkényesen a szolgálati helyét, vagy marad attól távol. [3] A cselekmény kizárólag egyenes szándékkal valósítható meg, és ahogy a fentiekbõl kitûnik, szándékának, tudattartalmának a végleges kivonásra kell irányulnia. A bírói gyakorlatban – figyelembe véve azt, hogy a 2004 elõtti sorkatonai idõben volt gyakoribb és jellemzõbb cselekmény a szökés - végleges kivonási szándékra a jogtalan távollét idõtartalma, az egyenruha elhagyása, elidegenítése, a külsõ személyiségjegyek megváltoztatása, a bujkálás, az elfogás utáni hatóság õrizetébõl történõ ismételt szökés utalhat. [4] Fontos, hogy a cselekmény aktív és passzív magatartással is elkövethetõ – ez utóbbi jogszerû eltávozást (pl. szabadság) feltételez.
Abban az esetben, ha a katona önkényes eltávozás szándékával hagyja el szolgálati helyét, majd idõközben szándékát megváltoztatva a végleges távolmaradás, eltávozás válik céljává, akkor terhére szökés bûncselekményét kell megállapítani. Ebben az esetben a szökés és az önkényes eltávozás halmazatban való megállapítása kizárt [5]. Úgyszintén, ha a katona elfogását követõen közli, hogy nem hajlandó kötelezettségének eleget tenni, bevonulni, egyenruhát felvenni, akkor a parancs iránti engedetlenséget a szökéssel halmazatban nem lehet megállapítani. [6]
Ezzel szemben az önkényes eltávozás elsõ fordulata akkor valósul meg, ha az elkövetõ a szolgálati helyének elhagyásával, második fordulat szerint meghatározott idõn túli távolmaradással kivonja magát a katonai szolgálat folyamatos teljesítése alól, és egyúttal meggátolja, hogy az elöljárók rendelkezzenek vele, szolgálatba vezényeljék, szolgálati feladatot határozzanak meg a számára. Ugyanakkor a cselekmény akkor válik bûncselekménnyé ha a távollét idõtartama legalább negyvennyolc óra. Rövidebb idejû távollét a fent említett Hjt-ben szabályozott fegyelmi véltséget valósítja meg.
A távollét jogszerûsége avagy jogtalansága a sorkatonai rendszer megszüntetésével jelentõsen változott. Míg korábban a sorkatonai- tartalékos szolgálatot teljesítõk csak az elöljáró engedélyével hagyhatták el elhelyezési körletüket, addig a hivatásos és szerzõdéses hadsereg vonatkozásában (ideértve a rendõrség és a büntetés-végrehajtási szervezet hivatásos állományú személyi állományát is) a bûncselekményt akkor valósítják meg, ha az elöljáró által ismert tartózkodási helyüket engedély nélkül elhagyva vonják ki magukat az elöljárói rendelkezés alól. [7]
Mint a két cselekmény összevetésébõl látszik, a szökés és az önkényes eltávozás megegyezik abban, hogy az elkövetési magatartás egyaránt a szolgálati hely önkényes elhagyása, vagy attól való jogellenes távolmaradás. [8] Ugyanakkor szökésnél, amennyiben az elkövetõ szándéka a szolgálat teljesítése alóli végleges kivonásra irányul, lényegében megvalósítja a cselekmény valamennyi tényállási elemét már akkor, amikor az elöljárói rendelkezés alól kikerült, és azonnal szökés bûncselekményért vonható felelõsségre. Ezzel szemben aki szolgálati helyét önkényesen, de nem végleges szándékkal hagyja el, bár a jogellenes eltávozáskor vagy távolmaradáskor már kivonta magát az elöljárói rendelkezés alól, de bûncselekményt csak akkor követ el, ha távollétének idõtartama meghalad egy viszonylag nagyobb idõintervallumot, legalább negyvennyolc órát.  
A törvényi tényállás alapján és a bírói gyakorlat szerint a cselekmény tettese csak katona lehet, részese azonban bárki. Ugyanakkor részesi (felbujtó, bûnsegéd) szempontból vizsgálni szükséges, hogy a tettesnek nyújtott segítség milyen bûncselekményi alakzatot valósít meg. A bírói gyakorlat szerint itt is az idõbeliségre kell a hangsúlyt helyezni. Ezek szerint az idõhatár a szökés bûncselekmény befejezett voltához igazodik azzal, hogy a cselekmény befejezettsége elõtt nyújtott segítség szökés bûncselekményhez nyújtott bûnsegélyt valósít meg, ugyanakkor a szökés bûncselekmény befejezettsége utáni segítségnyújtás bûnpártolás bûncselekményét jelenti. Bár bûnsegéd az, aki a bûncselekmény elkövetéséhez segítséget nyújt, de a Büntetõ törvénykönyv szerint bûnpártolás bûncselekményét követi el, aki anélkül, hogy a bûncselekmény elkövetõjével az elkövetés elõtt megegyezett volna, segítséget nyújt ahhoz, hogy az elkövetõ a hatóság üldözése elöl meneküljön. Ezek alapján a szökést követõen nyújtott segítség nem tekinthetõ a szökésben való közremûködésnek, segítségnyújtásnak, azért kell más bûncselekményt az ilyen elkövetõ terhére megállapítani. [9]
Önkényes eltávozásnál a bírói gyakorlat szerint a bûncselekményt nem szakítja meg az a körülmény, ha a katona úgy tér vissza szolgálati helyére, hogy arról az elöljárója nem szerez tudomást. Értelemszerûen ezzel a katona még nem került vissza az elöljáró rendelkezési jogköre alá, szolgálai feladat számára nem határozható meg, parancs nem adható számára stb. [10]
Fontos kérdéskör a külföldre való távozás kérdésköre. Szökésnél eleve minõsített esetet valósítja meg az, aki külföldre szökik. Külföldre távozás esetén is azonban az idõbeliség és az elkövetõi akarat elhatározása az irányadó azzal, hogy elképzelhetõ önkényes eltávozás megállapítása azzal szemben is, aki jogellenes távolléte vagy távolmaradása alatt külföldön tartózkodik. 

A kibúvás szolgálat alól és a szolgálati feladat alóli kibúvás megkülönböztetése
A katonák által elkövethetõ bûncselekmények elhatárolása közül kiemelten fontos a Büntetõ Törvénykönyv 349. §-ban meghatározott szolgálati feladat alóli kibúvás és a 346. §-ban definiált kibúvás a szolgálat alól bûncselekmények elhatárolása egymástól és más bûncselekményektõl.
A Büntetõ Törvénykönyv 349. §-a szerint szolgálati feladat ellátása alóli kibúvás bûncselekménye: „Aki fontos szolgálati feladat alól megtévesztéssel, vagy távolmaradással kivonja, illetõleg annak teljesítésére képtelenné teszi magát szolgálati feladat alóli kibúvás bûncselekményét követi el.”

A Büntetõ Törvénykönyv 346. §-a szerint kibúvás a szolgálat alól bûncselekménye: „Aki abból a célból, hogy katonai szolgálatának teljesítése alól kivonja magát, testét megcsonkítja, egészségét károsítja, vagy megtévesztõ magatartást tanúsí,t kibúvás a szolgálat alól bûncselekményt követi el.”
A két bûncselekmény egymástól való elhatárolása hasonlatos a szökés és az önkényes eltávozás elhatárolásához, azzal, hogy kibúvás a szolgálat alól bûncselekmény elsõ bekezdése esetén az elkövetõ célja, hogy katonai szolgálat alól nem megengedett úton végleges felmentést kapjon. Ugyanakkor a második bekezdés szerint a kibúvás a szolgálat alól ideiglenes is lehet – és ebbõl a szempontból az említett bûncselekmények összehasonlítása során eltérés tapasztalható. Itt azonban nagyon fontos jelentõséget kell tulajdonítanunk a tényállásszerûségnek és az idõbeliségnek azzal, hogy a szolgálati feladat alóli kibúvás bûncselekményének törvényi feltétele egyrészrõl a fontos szolgálat alóli mentesülési szándék, másrészrõl lényegében egy fontos szolgálat alóli kibúvás miatt kerül az elkövetõ felelõsségre vonásra. Ideiglenes kibúvás a szolgálat alól bûncselekmény esetén hat napig vétségként, azt követõen bûntettként értékelendõ a cselekmény azzal, hogy egyrészt folyamatában –idõben elhúzódva - mentesíti magát jogellenesen a katona a szolgálat ellátása alól, másrészrõl a jogellenes kibúvás történhet általában a katonai mindennapi szolgálat ellátása alól, de értelemszerûen fontos szolgálat ellátásának a kibúvása is megvalósulhat. A végleges és ideiglenes kibúvást az elkövetõ célzata alapján kell a bíróságnak a terhére értékelni. Amennyiben az elkövetõ szándéka kezdetben az ideiglenes kibúvásra irányul, amelyet késõbb magát meggondolva magatartása egyértelmûen a végleges kibúvásra irányul, a bírói gyakorlat szerint halmazat megállapítása nélkül terhére a 346. § (1) bekezdésben meghatározott és súlyosabban minõsülõ végleges kibúvást kell értékelni. Mindkét bûncselekmény esetén az elkövetõ cselekményével meggátolja az elöljárót az elkövetõ feletti rendelkezési jogának gyakorlásában a katonai szolgálat teljesítése során. Kibúvás a szolgálat alól bûncselekmény befejezetté válik olyan magatartás tanúsításával amely alkalmas a célzott eredmény elérésére, tehát a jogellenes mentesülésre. Az eredmény nem feltétele a befejezetté válásnak.
A kibúvás a szolgálat alól bûncselekmény elkövetési magatartásai szerteágazóak. Kiemelendõ az öngyilkosság színlelése – ez elsõsorban a sorkatonai idõben volt gyakoribb – amikor olyan sérüléseket ejt magán a katona, vagy olyan magatartást tanúsít amelyek alkalmatlanok öngyilkosság elkövetésére és annak tudatában, mondhatni vigyázva testi épségére kívánja megtéveszteni az elöljárót és elhitetni, hogy katonai szolgálatra idõlegesen vagy véglegesen alkalmatlan. [11] Elkövetési magatartás lehet hamis magánokirat felhasználása, ha annak valótlan jellegét az elöljáró felismeri, [12] de sokkal gyakoribb valótlan tény állítása – halálesetrõl, betegségrõl – amely akkor is befejezett ha a haladéktalan szolgálat ellátása miatt az elöljáró nem engedi el a katonát szándékának megfelelõen [13]

Elhatárolásuk az önkényes eltávozástól
Más bûncselekménytõl való elhatárolásnál sajátos eset, ha az elkövetõ távozási céllal nem a döntésre jogosult elöljárót téveszti meg, hanem más személyt – pl. kapuügyeletes szolgálatot – és úgy távozik. Ebben az esetben cselekménye önkényes eltávozásnak minõsül és nem kibúvás a szolgálat alól. [14]

Elhatárolásuk a kötelességszegés szolgálatban bûncselekménytõl
A szolgálati feladat alóli kibúvás bûncselekménye esetén a cselekmény befejezetté válik, ha az elkövetõ ténylegesen kivonta magát a szolgálat alól, vagy képtelennek minõsül annak ellátására. Ezen bûncselekmény elhatárolása a Btk. 348. §-ban szabályozott kötelességszegés szolgálatban bûncselekménytõl kiemelt jelentõségû.
A Btk. 348. §-ban szabályozott kötelességszegés szolgálatban bûncselekményt az követi el:
„Aki õr-, ügyeletei-, vagy egyéb készenléti szolgálatban elalszik, szeszes itzalt fogyaszt, rendeltetési helyét elhagyja, vagy a szolgálat ellátására vonatkozó rendelkezést más módon súlyosan megszegi”.
A szeszes ital, vagy kábítószer fogyasztása a két bûncselekmény vonatkozásában azt jelenti, hogy az elfogyasztás idõbelisége fontos azzal, hogy amennyiben fontos szolgálatba lépés elõtt fogyaszt alkoholt, vagy kábítószert az elkövetõ akkor a Btk. 349. § szerinti szolgálati feladat alóli kibúvás bûncselekménye írható a terhére, amennyiben szolgálatának ellátása során, akkor a kötelességszegés szolgálatban. Egyik esetben sem szükséges, hogy az elfogyasztott mennyiség hatására ténylegesen képtelen legyen szolgálatának ellátására. A bírói gyakorlat szerint a különbözõ jogszabályok a szeszesital fogyasztásának a tényét szankcionálják a zero tolerancia elvét követve, függetlenül annak mennyiségétõl. Lényeg, hogy az elkövetõ tudatában legyen annak, hogy szolgálatba lép, amely alatt vagy elõtt tilos a befolyásoltság elõidézése és ennek ellenére saját felróható magatartásával idézi elõ azt az okot, amellyel a szolgálatba lépését kizárja. [15]

Összefoglalás
Mint a fentiekben látható, a katonai életviszonyokat több évtizede, adott esetben több évszázada szabályozó bûncselekmények mind elnevezésükben, mind tartalmukban is hasonlatosak lehetnek. Ugyanakkor, ahogy az elsõ bekezdésben Vince Miklós szavait idéztük, a katonai büntetõjogot évezredes történelme során a változatlanság jellemzi, és a különbözõ korokban büntetni rendelt cselekmények megegyeznek, vagy hasonlatosak a modern kor büntetõ törvénykönyveiben meghatározott bûncselekményekhez. A jogbiztonság érdekében azonban kiemelten fontos, hogy az elkövetõ terhére a bíróság azon bûncselekmény miatt alkalmazzon szankciót, amelyért felróható magatartása miatt felelõsséggel is tartozik, hiszen az egyes bûncselekmények tárgyi súlya nem azonos, sõt jelentõs különbségek tapasztalhatóak már a bûncselekmények alapeseteire meghatározott szankciók között is.

Felhasznált irodalom
[1.] Dr. Hautzinger Zoltán: A katonai büntetõjog fogalma és forrásai 2.o.
[2.] Vincze Miklós: A katonai büntetõjog kétezer éves tükre, Ügyészek lapja 2006/6 51.o.
[3.]50/2007. BK vélemény
[4.] KBH1983.16.
[5.] Legf. Bír.Katf. III. 37/1982.
[6.] KBJD. 267
[7.] A Magyar Honvédség Szolgálati Szabályzatáról szóló 24/2005. HM rendelet 206. és 207. pontja
[8.] 50/2007. BK vélemény
[9.] BH 1993.1
[10.] BH 1982.504
[11.] BJD 8244
[12.] BH 1988.294
[13.] Legf. Bír. Katf. III. 455/1984.
[14.] BJD 1526.
[15.] BH 1997.

Vissza a tartalomhoz >>>