Pogácsás Imre
okl. repülőmérnök

 1. A KEZDETEK

Mi is az a pilóta nélküli repülőgép? Sokszor felmerül ez a kifejezés napjaink harcászati terminológiáiban a robotrepülőgép fogalmi körével együtt, de vajon ugyanazt jelenti ez a két fogalom?
Vajon igaz lehet-e, amit a katona politikával és haditechnikai fejlesztésekkel foglalkozó szakemberek állítanak, hogy a jelen háborús kihívásokban nyújtott teljesítmény alapján a XX. század a pilótáké volt de lehet, hogy a XXI. század már a pilóta nélküli és robotrepülőgépeké lesz?
A jövő légi közelharcai ember és ember, esetleg ember és robot, netán robot és robot között folynak majd?
Vajon ez a fejlődés hová vezethet?
Az alábbiakban, többek között rövid történeti áttekintéssel együtt azt szeretném bemutatni, hogy melyek azok a meghatározó, jelenleg elérhető és előremutató irányok, amelyek a pilóta nélküli eszközök területén a fenti kérdésekkel kapcsolatos válaszokat segíthetnek megadni.
A pilóta nélküli repülőgép (Unmanned Aerial Vehicle¹) (továbbiakban UAV), elsősorban katonai feladatokra alkalmazott olyan repülőeszköz, amely valamilyen ön- vagy távirányítással de leggyakrabban a kettő kombinációjával rendelkezik, ezért fedélzetén nincsen szükség pilótára. A pilóta nélküli repülőgép többször felhasználható, míg a robotrepülőgép mint rakétafegyver, használatakor megsemmisül. [8]
A pilóta nélküli repülőgép koncepciója először az amerikai polgárháború idején merült fel, amikor Észak és Dél légballonokkal szállított robbanóanyagokkal próbálta megsemmisíteni a másik fél lőszer raktárait és tartalékait.  Hasonló elvet követtek a japánok a második világháború idején, mikor gyújtóbombákat, szállító ballonokat juttattak az ellenséges területek fölé. Elképzelésük szerint a nagy magasságban uralkodó légmozgások juttatták volna célba - elsődlegesen az Amerikai Egyesült Államokba (továbbiakban USA) - ezeket, az eszközöket, azonban ennek gyakorlati megvalósítása nem volt túl hatékony.
Az első, rendszerbe állított robotrepülőgép a második világháborús német V-1 volt, mely a mai robotrepülőgépek szinte minden ismertetőjegyével rendelkezett: a sugárhajtóműves repülőeszköznek hengeres törzse és egyenes szárnyai voltak, a célra vezérlést pedig tehetetlenségi irányítórendszer végezte. Bár elsősorban szárazföldi indítású változatait használták, létezett levegőből, és tervezték tengerről indítható fegyver kifejlesztését is.[8]
Napjainkban az elmúlt évtizedek tapasztalatait felhasználva a modern hadviselés terén átalakulás zajlik. A különböző mértékű változásokat olyan technológiák hozták, mint a pontosabb kézi fegyverek az új aknák a csatahajók a harckocsik és a villámháborús fegyverek. A katonaság mindezt hadászati forradalomként emlegeti. Az 1970-es és 1980-as években megjelent forradalmian új "lopakodó technológia" után igazi nagy ugrásnak számít az  UAV-k megjelenése. Az UAV-k jelentik a korszerű hadászat terén az igazi változást a jövő háborús konfliktusaiban. Ez a legnagyobb változás azóta, hogy a kétfedelű repülőgépeket fegyverekkel szerelték fel az első világháborúban. Tulajdonképpen a pilótanélküli repülők a harcigépek újabb fejlődési szakaszát jelentik.
Természetesen a robotrepülőgépek és konstrukcióik jelenleg ismert és használt típusaikkal együtt folyamatos fejlesztésen mennek keresztül, főleg hatótávolságuk, és levegőben tarthatóságuk szempontjából.
Azonban nem csak katonai alkalmazásuk fontos, hiszen nagy szerepet játszanak a polgári életben is amit az alábbi táblázatban felsorolt adatok is alátámasztanak. [2]

De vajon mitől olyan különlegesek ezek az eszközök?

Az UAV hajózószemélyzet nélkül bevethető légijármű, azaz a fedélzetén nem tartózkodik pilóta. Alapvetően, olyan feladatokra alkalmazzák, amelyek túl veszélyesek ahhoz, hogy emberek életét kockáztassák teljesítésük érdekében, túl sokáig tartanak (esetleg több napig), így csak több pilóta lenne képes teljesíteni. Tipikusan ilyen feladatok a felderítés, megfigyelés, tüzérségi tűz helyesbítése, célmegjelölés irányított fegyvereknek, rádiótechnikai átjátszás, rádióelektronikai zavarás és célrepülőgép feladatkörök.
Lehet passzív felderítő vagy felfegyverzett támadó eszköz, ami egy harci gépnél komoly előnyt jelent.
A mai UAV-k beprogramozásuk után jellemzően teljesen önirányításúak. Képesek önállóan felszállni, feladatot teljesíteni és leszállás után visszatérni a megadott helyre. A gépek elvében nincs semmi új. Az első világháborúban Charles F. Kettering² megalkotta a Kettering Bug-t, amely 150 kilogrammos repülőbombaként a légitorpedó őse volt. Az 1930-as években a britek távvezérléses kétfedelesét lőgyakorlatokon céltárgyként alkalmazták.

2. ábra
A Kettering Bug pilóta nélküli repülőgép [8]

3. ábra
A Firebee UAV család tagjai

A vietnami háború során elindíthatóak voltak egy C-130-ból és vissza is tértek. Minden sikeres felderítés fontos adatokkal szolgált az ellenség erőiről, és védelmi állásairól, láthatóak voltak a célpontok és a föld-levegő rakétarendszerek helyzetei.
A háború végére az amerikai hadsereg rájött az UAV-k jelentőségére de igazi próbatételük nem Vietnam egén folyt, hanem sok ezer kilométerrel távolabb a közel keleti sivatag felett.
1973 október 6-án Szíria és Egyiptom váratlan támadása komoly feladatot  jelentett az izraeli haderőnek. Ennek következményeként kezdett Izrael érdeklődni az UAV-k iránt. Egyiptom és Szíria ismerve az izraeli légierő csapásmérő képességét föld-levegő rakétákat telepített a front vonalra. Ez a védőpajzsként szolgáló légvédelem a harcok során komoly veszteségeket okozott, mivel Izrael a vadászgépeinek egy harmadát elvesztette.
Végül amerikai F-4 Phantomok érkeztek az izraeli bázisokra, így Izrael győzött a háborúban, de csak a légierő elképesztően nagy vesztesége árán.
Izrael részben az amerikai UAV-k alapján hamarosan saját pilóta nélküli eszközök fejlesztésébe kezdett. Mivel alapvetően csak szűk hadműveleti terülteken folytatott harcokat, így az UAV-k egyszerűbbek voltak és csak rövid-hatótávolságú bevetésekre kellett felkészülniük.
Az 1980-as évek elején libanoni polgárháború következtében az ország a palesztin felszabadítási front hadműveleti bázisa lett, azaz Izrael akkori könyörtelen ellensége.
A hadművelet Izrael számára a 9 éves UAV fejlesztési programjának próbatétele volt. A korábbi háború katonai veszteségeiből okulva Izrael pénzt és fáradságot nem kímélve fejlesztette ki saját UAV-it, melyeket hadrendbe is állítottak és csupán az új eszköz csatatéri tesztelése volt hátra.
A libanoni hadművelet során az UAV-k bizonyítottak. Alkalmazták megtévesztő célként, bevettették őket az ellenség elektronikájának zavarására, légtérfigyelésre és felderítésre, tüzérségi célok bemérésére, sőt légicsapásmérőként is.
A hadvezetés fölénybe került általuk. Tüzérségi támadóként feltárták és tudatták a tüzérségi zárótűz hatékonyságát. A Becaa völgyben telepített  szíriai rakéták elleni támadásban az UAV-k fényes győzelmet arattak.
A rakétaütegek kiiktatásával az izraeli légierő zavartalanul működhetett. A szíriai vadászgépek hamar az Izraeliek áldozatává váltak.
 "A veszteségi arány 80 volt a nullához. Az izraeli légierő bármit lelőhetett, ami az útjába került minimális bevetés számmal." [6]

A libanoni konfliktus igazolta az UAV-k hatékonyságát és azok harci repülőgép szerepét. Nem sokkal később 1985-ben az Egyesült Államok az Izrael Aircraft-tól megvette a Pioneer UAV rendszert és azóta is alkalmazza. Sok tekintetben továbbfejlesztették, és a világ számos területén került már sor bevetésükre. A Pioneer egy igen egyszerű merevszárnyú UAV, mely 1986 óta jelen van az amerikai haderő valamennyi haderőneménél.
A Pioneer nem szokásos módon száll fel egy kifutópályáról vagy egy hajó fedélzetéről. Katapult gyorsítja fel mintha rakétát indítanának leszálláskor pedig háló állítja meg. Az amerikai haditengerészetnél az úgynevezett L osztályú hajókon, a nagyobb helikopterhordozókon, és a Sivatagi Viharban is résztvevő csatahajókon álltak hadrendbe.
1991-ben az öböl északi részén állomásozó amerikai hadihajók lőtték a Kuwaitot megszálló iraki erők partközeli és más csapatait, miközben a Missouri csatahajó tüzet zúdított a Failaka szigetre az ott lévő irakiak közel 159 db Pioneer robotrepülő bevetést észlelhettek.
Az öbölháború során a 313 bevetés alatt az UAV-k közel 1000 órát töltöttek a levegőben. A bevetések során mindössze 1db Pioneert lőttek le. A találati pontosságot és az ellenséget felderítő videó rendszer sokat segített a szárazföldi és tengerészeti parancsnokoknak. A videó rendszerek azonban csak kis részét jelentik az UAV-k fedélzetén megjelenő arzenálnak.
Az Öböl háború idejére az UAV-ken lévő szenzorok már bármilyen időjárási körülménynél alkalmazhatók voltak. A szenzorokkal így ellátott UAV-k teljes értékű felderítő gépekké váltak. Ezáltal a vadászgépektől átvették a fegyver nélküli felderítő szerepét. Általában a felderítés komoly erőfeszítéseket jelentett a hadsereg számára, hiszen taktikai vadászgépeket kellett bevetniük kamerákkal, de így sokkal kevesebb fegyvert vihettek magukkal a fegyverzet terhére, ami nagyobb sebezhetőséget jelentett egy ellenséges vadászgéppel történő találkozás esetén. Az így végzett felderítés másik hátránya a gép nagy sebessége, mivel gyorsasága miatt az álcázott célpontokat nem érzékeli. Ez újabb kihívást jelentett az UAV-k fejlesztői részére, de a megoldás alapvetően a az izraeli és Öböl háborús eredményekre épül.
Az első ilyen kifejezetten felderítési céllal készített eszköz a  Gnat 750 az amerikai központi hírszerző hivatalnak készült, hogy közeli képeket adjon a Jugoszláviában folyó harcokról. Az 1990-es évek derekán a Gnat 1500 és 4500 méteres magassági határok között repülve szolgáltatta a képeket. A siker újabb UAV-k kifejlesztését eredményezte. Az új légijármű a Predator nevet kapta.

4. ábra


5. ábra
Az MQ-1 Predator [8]

A Predatorokat 1995 elején a Balkánon vetették be először, ahol feladatai során élő, tiszta képet sugárzott az ellenség szárazföldi akcióiról, miközben 90 km távolságból még egy embert is megfigyelhetett. Valós idejű képszolgáltatásával a katonai vezetők élőképpel figyelhették a bombázásokat és felmérhették a károkat. A támadások során fontos információ a találatokról szolgáltatott adatok, melyhez a mai hadviselési gyakorlatok során nem kell felderítő gépet kiküldeni, hiszen az alkalmazott UAV-k végzik ezt  a feladatot.
Más műszaki csodák mellett megjelent például a szintetikus képalkotó radar, melynek kamerái rossz időben kevés fénynél de még a tetőkön át is látnak. Jugoszláviában a harcok közben így így kevés hely maradhatott rejtve.
Azonban 2001. szeptember 11-e óta a Predatornak új ellenségre kell vadásznia. A nemzetközi megrendülést kiváltó terrorista akció után a világ figyelme az Alkaida terrorista csoportra irányult. Ők Afganisztán lakatlan hegyvidéki területein barlangokban élnek és így nehezen felderíthető célpontokat jelentenek a hadvezetés számára.
A Predator 40 órán át képes a levegőben maradni, ezért alkalmas óriási lakatlan területek átfésülésére, melynek során folyamatos adatokkal látják el az AC-130-as támadó repülőgépeket, amely az azonnali feldolgozott kép alapján azonnal tüzelhet, nem kell cirkálnia.
A Predator a céltárgy azonosításában és bemérésében precíziós lézeres célmegjelölő berendezést használ, így a taktikai vadászgép lézervezérlésű fegyvert juttathat a céltárgyra.
A hadvezetés a politika és a közvélemény elvárja a járulékos veszteségek minimalizálását. A Predator segítsége révén csak az ellenséget érheti a tűzcsapás.
Az érzékelő rendszer már nem szabhat határt a Predator felderítő képességeinek, amely már önállóan is megsemmisítheti a célt.
A pilóta nélküli gépek fegyverzete sok vitára adhatnak okot, mert jogi kérdéseket is feszeget, hiszen az UAV-k a rakétafegyvereket korlátozó nemzetközi egyezmény hatálya alá tartozhatnak, mely alapján a felfegyverzett Predator új illegális rakéta típus lehet. Az egyezmények kidolgozását végző szervezetek és személyek állásfoglalása alapján az UAV és rakéta mint robotrepülő között az a különbség, hogy az UAV visszahívható, programozzák, hogy az adott feladat végrehajtása után térjen vissza a bázisra.
A fejlesztések során a Predator a terrorizmus elleni háborúhoz Hellfire levegő-föld rakétákat kapott. Ezzel csapásmérő fegyverré alakult. A Hellfire rakétákat először Afganisztánban vetették be, ahol alacsonyan repülő kis sebességű gép révén a Hellfire ideális fegyverzetnek bizonyult.
A Predator Afganisztánban jelenleg is a terrorizmus elleni harc kulcsa, ezért 2001. szeptembere óta az Amerikai Egyesült Államok folyamatosan két Predatort üzemeltet Afganisztán légterében.
Sikerei ellenére azonban más eszközök is kellenek, ilyen például az amerikai hadsereg sugárhajtású robotrepülője a Global Hawk, amely 20 000 méter magasan képes repülni. Segítségével megvalósult a pilóta nélküli nagymagasságú felderítőgép koncepciója a feladatok leghatékonyabb végrehajtása mellett.
A Global Hawk segítségével a parancsnokok nagyszerű minőségben figyelhették az afganisztáni harcokat. A 35 m fesztávolságú gép több mint 100 000 km² területet figyel, látószöge pedig 2 km²-re szűkíthető. Ilyen magasságból is képes felismeri a járműveket, repülőket és egyéb célpontokat, valamint képes az egész ország teljes felderítésére.

6. ábra
Valós alkalmazási koncepció [9]


7. ábra
A Global Hawk [8]

A Global Hawk sikereit elsősorban megbízható bázisainak köszönheti. Afganisztánban ahol eddig 80 különböző bevetést teljesített. Mivel 36 órás bevetések során folyamatos megfigyelésekre is alkalmas és rendszerei lehetővé teszik, hogy folyamatosan bevethető legyen.
"A terrorizmus elleni harcban szeretnénk azt hinni, hogy a Global Hawk órákon belül ott lehet a világ bármely pontján." [6]
Az előre programozott rendszerei révén a világ bármely részén repülhet ezért igen sokoldalú. Egy légtérfigyelő bázis utasítására automatikusan kidolgozza a repülési útvonalat és folyamatosan figyeli a felszínt. A hadsereg számára szabadabb irányítást jelent a fegyveres és a felderítési feladatok során.
"Az UAV legnagyobb előnye az hogy az ember nincs veszélyben. A ha szükséges  kifejezés helyett a nincs szükség ember kockáztatására érvényes." [6]
Az UAV gép megépítése is olcsóbb a kiszolgáló személyzet kiképzése sokkal kevesebbe kerül, mint a többi repülőnél.

8. ábra
Néhány pilóta és pilótanélküli eszköz összehasonlító fejlesztési költségei. [6]

A kiszolgáló személyzet a számítógépes kiképzés közben alapvetően az automatikus fel és leszállást gyakorolja. A kiképzési követelmények révén az operátorok kellő gyakorlatot szereznek, sokáig nincs szükség a továbbképzésükre. A pilótanélküli légijárművek irányítása gyorsan elsajátítható a gyakorlatban azonban mégis inkább képzett pilótákat alkalmaznak, mivel a kezdeti fázisban is szükség van egyfajta légijártasságra.

3. A JÖVŐBELI LEHETŐSÉGEK

A bevetések során a pilótanélküli repülő eszközök irányításához még pilóta kell de már elkészült a pilótanélküli gépek fejlettebb változata.  Ehhez már a távirányító pilótára sincs szükség ez az eszköz az úgynevezett UCAV⁴.
Az UCAV olyan gép amelyet kezdettől fogva nagy túlélőképességű fegyverhordozónak terveztek, így a korszerű komputertechnika révén lényegesen fejlettebb mint a Predator típusú eszközök.
A felfegyverzett Predatort egy pilóta távvezérli, az UCAV vezérlőrendszere azonban egy lépéssel előrébb jár, így ahelyett hogy az operátor egy botkormány mozdulattal védené ki az ellenséges támadást, a gép önálló védelmi manővert végez. Ezért függetlenebb és jobb túlélő, mint más pilóta nélküli gépek.
A Gnat 750 és a Predator például földi irányítása során a vezérlőpultnál ülő operátor botkormánnyal és adatbeviteli egységgel irányítja azokat és az UAV ennek megfelelően változtatja a repülési magasságát sebességét. Egy UCAV teljesen automatikusan működik, harcközben figyeli a hadműveleti területet és a helyzetnek megfelelően módosítja az eredeti feladatkört.
Képes arra, hogyha új fenyegetést észlel, vagy fontosabb célpontot talál akkor a betáplált döntésmechanizmusnak köszönhetően, átprogramozza magát, és önállóan reagáljon a pillanatnyi, konkrét helyzetekre. A lefejlettebb ilyen gép a Boeing X-45-ös.

9. ábra. A "mindent tudó" X-45A típusú UCAV. [8]


10. ábra
Az X-45C, a jövő? [8]

A Boeing X-45-ös mindent tud, amit egy taktikai vadászgép csak pilóta nélkül. Valamennyi vezérlő egysége ott van ahol a pilóta, ülne, így a személyzet hiányának minden előnyét kihasználja.
Ez azt jelenti, hogy a pilóta fedélzeti elhelyezése nélkül a gyártók 30-40%-os súlycsökkenést értek el, hiszen nem kell katapult és a hozzá tartozó járulékos rendszerek, valamint a pilóta köré épült védelmi, létfenntartó rendszerre sincs szükség.

A tervező irodák adatai szerint az UCAV-k elméletileg tervezhetők akár n_y=20-30- szoros túlterhelésre is, ami egy vadászgépnél a pilóta miatt maximum 8-9 értékű lehet, így az UCAV olyan manőverekre képes, amire egyetlen pilóta által vezetett repülőeszköz sem. Tervezésük során megvalósítható, hogy csak a harci feladat elsődlegességét kell szem előtt tartani, a konstrukciót tehát nem korlátozza az emberi jelenlét. A katonai vezetés ezen eszközök alkalmazása során egyre inkább ezeket küldi a frontra a vadászgépek előtt, mivel elsősorban támadásokra tervezték, mely során elsődlegesen a föld-levegő fenyegetések kivédése a cél.
A jövőbeni légicsapásoknál, miután az X-45-ös kiiktatta a veszélyes rakétaütegeket a pilóta irányította vadászgépek nagyobb kockázat nélkül hatolhatnak a légtérbe. A sugárhajtóműves X-45 teljesítménye és repülési képessége ideális a szerephez.
A modern hadviselés eszközei közül a föld levegő rakéták gyorsaságuk és nagy hatótávolságuk miatt már a légibázisról felszálló gépekre és anyahajókra is képesek csapást mérni, ezért az emberéletek kockáztatásának elkerülésére a robotrendszereknek kell elsőknek lenniük. A korszerű UCAV rendszerek lopakodó technológiájuk révén képesek észrevétlenül behatolni, felkutatni és megsemmisíteni az ellenséges rakétaütegeket, a pilóták vezette eszközökkel ellentétben saját élő erőnk kockáztatása nélkül.
A Boeing X-45-ös nagy lépés volt a haditechnikai fejlesztések terén, de számos technikai megoldást örökölt a múltból, ilyen például a lopakodó technika. A lopakodók törzse és hordfelülete alig veri vissza a radarsugarakat. A gép némely anyaga pedig elnyeli azokat. Ezek közös hatása hogy a gép radarvisszaverő felülete nagyon kicsi, így nagyon nehéz vagy lehetetlen érzékelni, ezért nem lehet rakétával lelőni. A lopakodó technológia az UAV-knál és UCAV-knál kiemelten fontos, hiszen ezeket az eszközöket különösen veszélyes helyekre küldik, oda ahol a nagyintenzitású harcok első napjaiban vagy óráiban kellenek.
A mai kor UCAV-i a beépített védelemi rendszereiknek köszönhetően precíziós fegyverzettel rendelkeznek. A precíziós fegyver ma új tartalmat nyert, hiszen  korábban a 100 méteres pontosság már annak számított ma már  ez 7 m-en belül van de nem lehetetlen a  3 méteres pontosságot sem elérni.

 A precíziós fegyverek első alkalmazása a vietnami háborúhoz köthető ahol a bombák lézervezérléssel jutottak célba. Az Öbölháborúban az amerikai csapatok kivételes pontossággal értek el egyedi célpontokat. A hivatalos statisztikák szerint a Sivatagi Vihar első 24 órájában 150 célpontot támadtak, mely eredményeképpen egyetlen géppel elérték azt amihez a második világháborúban igen sok repülőeszköz bevetésére lett volna szükség.
A II. világháború nagy bombázásaival szemben a precíziós fegyver szükségtelenné tette a célpont elpusztításáért folyó kiterjedt bombázásokat. Az egyre pontosabb bombák és globális helymeghatározás révén viszonylag kis repülőgépek mellett úgynevezett kis átmérőjű lokális hatású bombákra és fegyverrendszerekre van szükség. A fegyverrendszerek "kisebbítése" a találati pontosság nagymérvű hatékonyságának az eredménye, mely hatással van a hordozó technikára, hiszen például kisebb lett a bombakamra kevesebb a fegyver kell  a fedélzeten ésmégis nő a találati valószínűség. A bombatömeget felváltotta a pontosság, így a pontosabb találathoz nem kell nagyobb és több fegyver.
A jelen és jövő harcainak megvívása során a kisebb robbanófejek alkalmazásával egyre kisebb  lokalizált területre összpontosítható a csapás, ezzel csökkenthetőek a járulékos veszteségek, ami különösen városi környezetben lehet fontos.
"Ahogy mondani szoktuk, a belvárosban egy célzás, egy lövés, egy találat." [6]
A jövő hadviselésére jellemző egyre újabb megoldások látnak napvilágot, amelyek szerint az UCAV-k kötelékben való alkalmazásával eredményes összehangolt akciók végezhetők, mivel az  UCAV-k kisebb köteléke is nagyobb fenyegetést jelent. Például 4db UCAV kötelékben végrehajtott csapásmérés során egyenként 8db fegyverrel 32db célpont elleni egyidejű összehangolt támadást jelent. Ebben az esetben már nem csak a bázissal kommunikálnak, hanem egymás között is cserélhetnek információt, reagálhatnak a harci környezetre és változtathatnak a célokon, illetve mindezt a harci kötelékhez hasonlóan egyenként is megtehetik. Ennek a már gyakorlatban is kipróbált "robothadviselésnek nagy előnye, hogy a pilóta nélküli repülőeszközök bázisa nem támadható területről küldi a robotrepülőgépeket, a fenyegetést jelentő integrált légvédelmi vagy más ellenséges rendszer ellen. A korszerű pilóta nélküli eszközök vagy már robotrepülőgépek levegőben tarthatóságától függ csak, hogy az elsődleges cél leküzdése után mennyi újabb feladatot kaphatnak. Ezek után jogos lehet a kérdés vajon ezt meddig lehet fokozni, mi lehet a fejlődés következő szakasza?
A csapásmérő repülőeszközök között az F-22-es Raptor és az F-35-ös Joint Strike Fighter is a technológia csúcsa. Mindkettő képes lopakodásra precíziós fegyvereket használ de, a pilótanélküli gépek támadóképességét szinte meg sem közelítik.
Jelentheti ez azt, hogy a vadászrepülőgép pilóták szükségessége és jelenléte a jövő légi csatáiban megkérdőjeleződhet?

12. ábra
Az F-22 Raptor

13.ábra.
Az F-35-ös Joint Strike Fighter [8]

Figyelembe véve az eddigi fejlődési tendenciát, még az 1990-es évek elején sem állt rendelkezésre a mai technológia. A pilótanélküli légijárművek fejlődése ma olyan szintre emelkedett melyről korábban csak álmodozni lehetett. Ezek alapján prognosztizálható, hogy ha a jövőbe pillantunk, akkor kizárható, hogy a pilótanélküli rendszereket bármi is helyettesítheti a jövőbeni légi bevetések során. Ez akár jelentheti azt is a kezdetekben feltett kérdéssel összefüggésben, hogy a katonai hadviselések terén a 21.század az UAV-ké lehet. Az előremutató fejlesztési folyamatok alapján akár az sem kizárható, hogy a jövő légi közelharcai akár robot és robot között is történhet.
Ez azonban ma még az UAV és UCAV rendszerek lenyűgöző teljesítménye ellenére sem történhet az emberi tényező azaz a klasszikus haderő, a gyalogság  kizárásával, hiszen ez a képesség egyetlen háborúban sem nélkülözhető.
A kiemelkedő harci potenciállal bíró pilóta nélküli és robotrepülőkkel támogatott hagyományos gyalogság, használva az evolúció által megadatott természetes humanoid intelligenciát, a kettő kombinációjával csodákra lehet képes. A történelem során bebizonyosodott, hogy egyetlen háborút sem lehet csak a levegőben megvívni. Ismert, hogy Irakban a bombázások komoly sikereket hoztak, ám mégis csak a szárazföldi csapatok tevékenysége vezette végleges eredményre. Ahogy már a fentiekben említésre került az UAV és UCAV képes a csapatokat fenyegető veszélyek, hajók és a légvédelem kiiktatására, a gyalogság eszköze a jelenben és a jövőben pedig a Micro UAV (továbbiakban MUAV) lehet.
Az MUAV méretére jellemző, hogy egy hátizsákban is elférnek és a szakirodalomban általában deciméteres nagyságrendű szárnyfesztávolságú gépeket szokás miniatűrnek vagy mikro méretűnek nevezni.[7]. Arra is  alkalmasak hogy városi hadviselés esetén benézzenek a sarkon túlra vagy egy ház második emeleti ablakán. A II. világháború véres sztálingrádi és berlini csatája igazolja, hogy az utcai harcok milyen iszonyatos áldozatokkal járhatnak, hiszen minden ház potenciális búvóhelye lehet az ellenségnek és siker csak hosszadalmas véres küzdelemmel érhető el.

14. ábra.
Különböző típusú micro UAV-k [8]

 "Ilyen területen mondjuk egy épületben, akkor nem kell kidugnia fejünket, hogy körbenézzünk és fejbelőjenek, hanem kiküldünk egy UAV-t amely madárként, megkerüli a sarkot és körülnéz helyettünk." [6]
Az eszköz által szolgáltatott valós idejű képek megjelennek a színes kijelzőn, éjjel-nappal, de nem csak egy szakasz katonát informálhatnak, hanem a mikro UAV állandóan kihelyezett hírszerzői állomásként is üzemelhet, adatokat szolgáltathat a katonai vezetés és a nagyobb UAV-k, UCAV-k részére. Ezek az eszközök általában kis  energiaigényűek akár 1 hónapig tud  figyelni és  és 1 hétig képes adni. Épületen belül és kívül akár lát és hall helyettünk, lehet a szemünk és a fülünk, amely adatokat gyűjt egy későbbi akcióhoz.
Egy MUAV titokban képes berepülni egy ellenséges terület akár ország fölé ahol értékes információkat gyűjthet. Felkutathatja az ellenséges terroristákat vagy a titkos katonai bázisokat. Nevéből adódóan nagyon kicsi lehet, valójában nem nyom többet néhány dekagrammnál, melyben valamennyi beépített rendszer tömege is szerepel. Méretére jellemző, hogy a beépített kamerák tömege jelenleg 20-50 gramm közötti, de a fejlesztési célok között az 1cm3 térfogatú és még kisebb tömegű videoendszer a cél. Van már közöttük, olyan  MUAV amely akár egy szobányi helyen is képes röpködni.
A miniatürizált robotrepülőgéppel felderíthetjük az ellenség katonai bázisait a robbanóanyagot, a biológiai és vegyi fegyvereket. Valós korlátot jelenleg a kutatók képzeletén kívül a kis méret jelenthet.

15. ábra
A "jövő" hadviselésének információs hálózatai. [10]